Ebből a rövid videóból kiderül, melyik az a 6 fő elem, amit a cégében csúcsra kell hangolni

Indítsa el a videót (csak 5 és fél perces):

Így néz ki egy cég felülnézete

Bármilyen kicsi is egy vállalkozás (akár egyszemélyes), minden terület megtalálható benne, ami egy nagyobb vállalkozásban is.

Alapvetően ebből a 6 divízióból áll minden cég:

1) Cégvezetés
2) Pénzügyek
3) Szervezés
4) HR (szervezetfejlesztés)
5) Termelés (termékfejlesztés)
6) Vevőszerzés

És természetesen ezeken a területeken belül több száz elem található, melyek közül vannak nagyon fontosak (nélkülözhetetlenek), és vannak kevésbé kritikusak.

A problémát az okozza, ha egy cégből hiányzik egy apró terület, vagy akár a fenti 6 divízió egyike

Megdöbbentő, de érthető: kisvállalatokból sokszor komplett divíziók hiányoznak.

Mert egyszerűen nincs kapacitás ennyi területre egyszerre figyelni - főleg 15-20 fő alatti cégeknél.

Hiszen minél kisebb egy vállalkozás, annál több minden jut egy főre - és szélsőséges esetben egyetlen embernek kellene mindent előállítania és fejleszteni.

Ez a cégfejlesztés paradoxona.

Nem csak lehetetlen minden területtel egyszerre foglalkozni - szerencsére nem is kell

Pont amiatt, mert nem egyformán fontos minden elem.

Sőt, egész odáig lebontottuk a Rendszermarketingben a prioritások tisztázását, hogy nem csak az elemek fontosságát tudjuk megállapítani, hanem pontosan ismerjük az ideális fejlesztési sorrendjüket!

 

Azaz, birtokunkban van a pontos metodika és lépéssor, ami alapján Ön a cégéből a legtöbbet hozhatná ki anélkül, hogy egyszerre több elemen kellene dolgoznia, vagy akár csak gondolkodnia!

Sőt, az igazság az, hogy minél több mindene dolgozik egyszerre, annál kevésbé lesz hatékony. És épp ebben rejlik e módszer ereje, hogy rámutat mindig az aktuális egy elemre, mely legjobban akadályozza a cége profittermelését - legyen a szűk keresztmetszet bármelyik divízióban a 6 közül!

 

Szeretném megtanítani Önnek ezt a módszertant - egy 5 órás tréningen, ahol

elvégeznénk a legszükségesebb, úgynevezett Kötelező Elemek vizsgálatát is egy Cégdiagnosztikai eljárással.

Összesen 77 hatékonyságnövelő, és 76 vevőszerző elemet jelent ez - mindegyiket egyesével meg fogjuk vizsgálni, hogy hol áll most a cége, és mit lehet tenni egészen pontosan, hogy onnan, ahol most van, a lehető leggyorsabban és legkönnyebben a következő üzleti szintre tudja emelni a cégét.

Higgyen nekem: Önnek erre a 77 + 76 elemre, és azok helyes fejlesztési sorrendjére olyan nagy szüksége van, mint talán semmi másra a cégfejlesztés témában, mert minden itt dől el.

Ezért, kérem, fogadja el a meghívásom a Kvantumugrás 3.0 Tréningre!

Ez direkt rövid (5 órás), kifejezetten gyakorlatias tréning és workshop, abszolút megfizethető áron, ahonnan úgy fog hazamenni, hogy pontos rálátása lesz a teljes cégére, a cége pillanatnyi állapotára, és lézerpontosan tudni fogja, mivel kell másnaptól foglalkoznia a brutál gyors üzleti eredményekhez!

Ha betartja majd azokat a módszereket, amiket ezen a képzésen tanítok, a vállalkozása gyorsabb ütemben fog fejlődni, mint eddig bármikor az idők során, mert ez a technológia még hiányzik az eszköztárából!

 

Úgyhogy kérem, jöjjön el hozzánk az irodánkba, vegyen részt ezen a kiscsoportos műhelymunkán (maximum 12 fő), és 5 óra alatt teljesen meg fogom változtatni a cégfejlesztésről alkotott képét - és többet fog tudni arról, hogyan kell valóban profin vállalkozást építeni, mint a legtöbb magyar tanácsadó!

Kattintson az alábbi linkre, és fussa át a Kvantumugrás honlapját - és ha megfelel Önnek az időpont, ha elfogadható Önnek az ár, és ha szimpatikus Önnek a tematika, akkor csapjunk bele, mert egy új üzleti (álom)világ vár Önre a túloldalon (klikk ide) >>

 

 

 

 

Mennyire akarja komolyan venni a cégépítést?

Megalkottam egy tréninget, ahol 5 óra alatt át tudom adni Önnek a teljes módszertant, ahogy a LEGHATÉKONYABBAN lehet céget fejleszteni. Azaz a legrövidebb idő alatt és a legtöbb eredménnyel.

Ez a Kvantumugrás Tréning, melyet csak az elmúlt 3-4 hónapban több mint 10-szer tartottam meg, akkora rá az érdeklődés.

Ez a legrövidebb útja, hogy átálljon ösztönszerű vállalkozásról tudatos, technikák mentén történő cégépítésre. A különbség ugyanis óriási!

Kattintson ide, és legalább fussa át a Kvantumugrás honlapját - nem kizárt, hogy ez lesz az a tréning, ami minden túlzás nélkül meg fogja változtatni az Ön életét és üzleti valóságát, úgyhogy egy esélyt mindenképpen megérdemel >>

A szerzőről

Üdv, itt Szász Mátyás Marketinginnovátor, Ön pedig a Rendszermerketing Blogot olvassa, mely két dologról szól: Hatékonyságnövelés és Vevőszerzés kisvállalatoknak.

Kapcsolat és céginformációk

RendszerMarketing Kft.
Tel.: +36205666256
E-mail: iroda@rendszermarketing.hu
Cégjegyzékszám: 01-09-948367

Jogi nyilatkozat és ÁSZF >>

Friss hírforrás a Facebookon

 

Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013

RendszerMarketing Kft. | Copyright © 2017. | Minden jog fenntartva!