Ha egy ideje nem tud érdemben növekedni a cége, alkalmazza ezt a stratégiát, és 90 nap alatt meg tudja fordítani a csökkenő vagy stagnáló trendet!

A stagnálás veszélyes - mert a cégünk csak látszólag nem nő. Valójában máris csökken

Egy vállalkozás lételeme a növekedés.

És a világunkban, ami nem nő, az hanyatlik. Ezért ez a cikk azoknak az operatív vezetőknek (vállalkozóknak, cégvezetőknek) szól, akiknek meg kell fordítaniuk egy csökkenő trendben lévő céget.

Igenis, lehet mit tenni: az időben megtett lépéseknek azonnal fogja látni a jótékony hatását!

Nézzük rögtön minden bevezető nélkül, mit lehet tenni!

A Start-Stop-Less-More módszert fogjuk alkalmazni, azaz megnézzük,

  • mit kell elkezdeni, amit eddig nem csináltuk,
  • mit kell abbahagyni, mit tilos csinálni,
  • miből kellene kevesebbet végezni,
  • és mit kell erősíteni, miből kell többet csinálni.

START: Mit csináljon, mit kezdjen el, ha a cége stagnál?

1 - Villámgyors Hatékonyságnövelés

Kezdjen bele egy párnapos, maximum kéthetes hatékonyságnövelési programba. Alkalmazza a Hatékonyságnövelés alaptechnikáit: azaz első körben tehermentesítse magát legalább ideje egy részére vonatkozóan, utána pedig rakjon rendet a cégében.

A tehermentesítés 3 legfontosabb lépése

  • Végezzen ki már régóta húzódó projekteket. Legyen magával őszinte: ezek sosem lesznek kész, csak az idejét rabolják. Szálljon ki minden megállapodásból, ami szétforgácsolja az idejét. Mondjon mindenre nemet.
  • Adja át a teendői jó részét egy alkalmazottnak, vagy szervezze ki, vagy keressen rá egy gyakornokot - mindegy, csak ne Ön végezze azt az adminisztratív munkát, amit más is meg tud csinálni.
  • Iktassa ki a megzavarásokat. Írja ki az irodája ajtajára, mikor lehet Önt zavarni. Aki más időpontban nyit be - ki van rúgva! Csakis ezekben a "fogadóórákban" fordulhatnak Önhöz a munkatársai.

A rendrakás 3 legfontosabb lépése

  • Rakjon rendet az asztalán, az iratok között, az irodájában. Erre maximum 4-5 órát szánjon, de amit lehet, ebből ki kell hozni. Meg fog lepődni e banális gyakorlat hatásán.
  • Rakjon rendet a munkatársai feladatlistáján: Mindenkitől vegyen el MINDEN teendőt, és mindenkinek csak egyet adjon vissza. És csak azon az egy feladaton szabad dolgoznia, amíg kész nincs. Ezt hívjuk "egy-ügyűsítésnek".
  • Rakjon rendet a mindennapokban. Írja meg a cég ún. Működési Szabályzatát - ami egy "házirend" arra nézve, Ön mit szeretne, hogyan történjenek a dolgok a cégben. Ennek a megírása maximum 3 óra, a bevezetése a munkatársaknál még 2 óra. Fél nap alatt hatalmasat léphet előre hatékonyságban!

2 - Többletpénzhez kell jutnia a cégnek

Stagnálásról azért beszélünk, mert nincs elég vevő.

Ezért szükség van arra, hogy bővítse a vevőkört:

  • Adjon el a meglévőknek többet,
  • Szerezzen új vevőket.

A többletpénz megszerzésének 3 legjobb módja

  • Csináljon egy raktárkisöprő kampányt. Adja el, amije van valami vonzó akció keretében - a meglévő ügyfelei körében. Az így befolyt pénzt mindenképp további vevőszerző rendszerek építésére fordítsa.
  • Például építsen a kampánybevételből Ügyfélgépet. Ez olyan online és/vagy offline összetett értékesítési rendszer, értékesítési tölcsér, ami képes kitermelni a saját reklámköltségét, így Ön kvázi korlátlanul hirdethet és szerezhet őj vevőket. Bővebb infó és esettanulmány, ahogy egy Ügyfélgép az aznap elhirdetett 10.000 Ft-ből 106.000 Ft-ot csinál, itt (új ablakban nyílik, kattintson nyugodtan, később majd elolvassa.) >>
  • Az innen bejövő pénzből pedig fejlesszen új terméket, csináljon egy "vérfrissítést", és ismételje meg vele a folyamatot elölről - azaz az új terméket hirdesse meg először a meglévő listáján, a meglévő ügyfeleinek, utána csináljon rá Ügyfélgépet.

2 - TÖBB: miből csináljon többet, mit erősítsen a növekedéshez?

Először is erősítse a fegyelmet

A cégeket az (is) juttatja csökkenő vagy stagnáló pályára, ha alacsony a pénzügyi fegyelem és a munkamorál.

Szigorításokra van szükség, mert ahogy eddig dolgoztak a munkatársai, az nem jó.

Amíg nem sikerül a céget növekedési pályára állítani, mindenkitől többletmunkát kérünk, nagyobb odafigyelést, és fegyelmet.

Másodszor nem a merőben új irányokban lesz a megoldás

Hanem a meglévőt kell erősíteni, abból kell többet csinálni.

Ne költsön pénzt fejlesztésre, ne vegyen fel új embert - a meglévő Erőforrások felhasználásával kell tudni elérni, hogy elkezdjen növekedni a cég.

Ne nyisson új frontokat, csináljon abból többet, ami már most is jó a cégében.

Ha van olyan húzótermék, ami jól megy, azt erősítse. Itt nincs helye sem a kísérletezésnek, sem a tévedésnek. Stagnáló cégnél nem lehet hibázni, mert elkezd zuhanó pályára állni.

Harmadszor erősítse a vevőszerzést

Növekedés csak ÚJ vevőkből van.

A meglévő vevőknek folytatott kampány csak azért kell, hogy gyors pénzhez jussunk.

De onnantól MINDENT meg kell tenni, hogy új-új-új vevőket szerezzen a cég.

3 - KEVESEBB: Mit építsen le, miből csináljon kevesebbet?

Egy stagnáló céggel nem lehet a növekedés felé elrugaszkodni.

Azért nem, mert nincs többlet az Erőforráskörének 11 elemében. Ebbe most nem megyek bele jobban, csak mondok egy plusz példát: nincs tőke többlet, vagy stabil havi CashFlow többlet.

Azaz nincs miből fejleszteni.

A cég megreked, mert minden idejét, pénzét, energiáját (Erőforrását) elviszi a cég puszta működtetése.

Ezért innen csak úgy van előre, ha előbb hátralépünk.

Drasztikus költségcsökkentésre van szükség

A vevőszerzésen kívül mindenhonnan ki kell vonni pénzt.

Addig kell hátrafelé lépkedni, amíg nem képződik a fedezeti pontunk (ahol nullában van a cég), és a havi forgalmunk között jól érezhető többlet - amiből utána újra neki tudunk lódulni a fejlesztésnek.

Csoportosítson át pénzeket és embereket a vevőszerzésbe. Minden más divíziót vissza kell építeni a minimálisan elég szintre.

Cégmérettől függően havi sokmillió, de még egy kis cégnél is havi több százezres tételeket kell tudni találni a rendszerben, amiket meg kell menteni a CashFlow többlet elérése érdekében.

Ez nagyon fájdalmas, de kötelező lépés. Lendület nélkül nem fog tudni elrugaszkodni - márpedig az Erőforrástöbblet adhat csak lendületet.

Ha minden hónapban épp csak nullára jön ki egy cég, onnan nem lehet elindulni.

4 - STOP: Mit hagyjon abba, mit tilos csinálnia?

Pár dolog már szóba került:

  • Nem nyitunk új frontokat,
  • Nem fejlesztünk semmit - a meglévőből indulunk el (kivétel a vevőszerzés),
  • Nem vállalunk új kötelezettségeket - sőt lefaragjuk a meglévő kiadásokat.

Ezen kívül pedig fejezzen be minden projektet. Ott, ahol tart.

És amit lehet, indítsa el. Nem baj, ha nem tökéletes. Menjen úgy, ahogy van. Nincs több idő a háttérmunkára, rajtolni kell!

Ha egy projekt, amin eddig dolgozott, nem tud elrajtolni 30 napon belül, azt ki kell végezni, abból ki kell szállni.

Hogyan tovább?

Ne válogasson a fenti lépések közül - csinálja meg MINDET! Egyes lépéseknek külön minimális hatásuk lesz. Érezni fogja a hatást, de egyetlen lépés még nem tud átfordítani egy teljes céget.

Készítsen egy 30-90 napos tervet arra, hogy a fenti lépéseket hogyan fogja végrehajtani és menjen végig szisztematikusan, mint egy kombájn. Ne kíméljen semmit és senkit, mert a cége veszélyben van! Most nem lehet érzelgős!

Ha megcsinálja ezeket a lépéseket, 90 napon belül meg fogja tudni fordítani a cége hajójának orrát - és onnan már csak idő kérdése lesz a kitörő siker!

Én drukkolok Önnek!

Mit gondol, más cég is lehet hasonló helyzetben? Van kedve segíteni eljuttatni ezt az írást másokhoz is?

Akkor csak kattintson a kék SHARE/MEGOSZTÁS gombra itt alul, és biztos vagyok benne, hogy nagyon hálásak lesznek ismeretlenül is Önnek emberek, mert közösen sorsokat tudunk formálni!

Hahó! A következő válság el fogja vinni a céged, ha nem rendszerekre építed!

Ha főállású cégvezető, vállalkozó vagy, és létkérdés, hogy a céged mennyi pénzt termel, akkor itt az ideje elkezdeni PROFI TECHNIKÁKAT használni a cégfejlesztésben.

Megalkottunk egy tréninget, ahol mintegy négy óra alatt át tudjuk Neked adni a teljes módszertant, ahogy a LEGHATÉKONYABBAN lehet céget fejleszteni. Azaz a legrövidebb idő alatt és a legtöbb eredménnyel.

Ez a Kvantumugrás Tréning, melyen csak az elmúlt pár hónapban több mint százan vettek részt. Most rajtad a sor, hogy kiképezzünk!

Ez a legrövidebb útja, hogy átállj ösztönszerű vállalkozásról tudatos, technikák mentén történő cégépítésre. A különbség ugyanis óriási!

Kattints ide, és legalább fusd át a Kvantumugrás honlapját – nem kizárt, hogy ez lesz az a tréning, ami minden túlzás nélkül meg fogja változtatni az életed és az üzleti valóságod, úgyhogy egy esélyt mindenképpen megérdemel >>

A szerzőről

Üdv, itt Szász Mátyás Marketinginnovátor, Te pedig a Rendszermerketing Blogot olvasod, mely két dologról szól: Hatékonyságnövelés és Vevőszerzés kisvállalatoknak.

Kapcsolat és céginformációk

RendszerMarketing Kft.
Tel.: +36205666256
E-mail: iroda@rendszermarketing.hu
Cégjegyzékszám: 01-09-948367

Adatkezelési Tájékoztató

Általános Szerződés Feltételek

Friss hírforrás a Facebookon

 

Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013

RendszerMarketing Kft. | Copyright © 2017. | Minden jog fenntartva!